El is felejtettem, milyen az, amikor vihar készül, gondolta Süni. Nézte a föléje tornyosuló viharfelhőket és valami furcsa szorongás öntötte el a testét. Torkában megint ott éktelenkedett az a hatalmas gombóc, amitől olyan nehéz szabadulni. Pedig szabadulni kellene. Kiköpni, vagy lenyelni, megrágni apró darabokra, és csak nyelni nyelni. Azokat a sós, buta könnyeket is. Eső és könny. Egy kutya. Csak jönne már, csak folyna már, csak lenne vége már!
4 megjegyzés:
Mostanában sűrűn jönnek viharfelhők.
Egyik sem kellemes.De ha elmúlik a vihar, minden jobb lesz.
Miazhogy: ....csak lenne már vége...
Minden viharnak vége van egyszer, és ha átvészeltük, akkor azzal is erősebbek vagyunk!
Mert erősek vagyunk! Ugye? :-))
" Csak tudnám, hogy merre menjek, az út oly nehéz! "
Tudod Te! Mindíg a legjobb tudásod szerint a jó utat választod! :-))))
Lehet, hogy nem a legkönnyebbet, de mindíg azt, amelyik hozzád illik! Amelyiken Te Te vagy, és nyugodtan vállalhatod magad, ha végigmész rajta! :-))
Megjegyzés küldése