Az életet nem a nagy dolgok határozzák meg, hanem azok a mindennapi, parányi porszemek, amikről nem is gondolnánk, hogy ilyen nagy jelentőséggel bírnak. A pillanatok, amik elraktározódnak valahova nagyon mélyre, a tudat legmélyére, hogy aztán valami aprócska dolog a felszínre hozza őket. Egy utazás, egy mosoly, egy elsuhanó autó, egy mozdulat, egy hang, valami, ami látszólag nem is fontos, mégis jelentőséggel bír. Időnként csodálkozva megállunk, mintha ez, vagy az a dolog egyszer, valamikor nagyon régen éppen ugyanígy megtörtént volna már velünk. Ismerjük már a következő lépést is, tudjuk, mi fog történni, szinte látjuk, hogy leesik a csésze, kiborul a tej, kicsúszik a lábunk alól a talaj. Kicsit csodálkozunk még, de hamar lépünk. Lépünk tovább, a következő pillanat felé, mert a pillanatok nem állnak meg, folyton mozgásban vannak, peregnek, forognak, sietnek, szaladnak. Sietnek, mert egy egész élet múlik rajtuk.
