Egykor

Egykor fenségesek voltak, monumentálisak. Élettől duzzadók, árnyékot adók. Befogadók és eltakarók. Egykor zöldek voltak és rozsdavörösek, ágasak és bogasak. Egykor éltek. Ma halottak. Korhadtak és szomorúak, színtelenek és mosolytalanok. Nincs már árnyék, nincs már szín, nincs csicsergés. Nincs már vidámság, csak szomorúság. A végtelen szomorúság és halál. Fák. Élettelen, halott fák.

Belvárosi séta

Szerette ezt a várost. Szívesen sétálgatott az utcákon, elnézegette a házakat, a palotákat, a szobrokat. Elüldögélt a folyó partján, szeme itta a fák zöldjét, a háztetők színességét. Szavesen nézegette az embereket. Tudta melyik siet, melyik kóricál ráérősen. Rámosolygott a vidám diákokra, a botjukra támaszkodó öregekre. Beszívta az illatot. A vanilia és avar illatát. Jó volt Neki itt. Nagyon jó.

Terményáldás

Virágdíszbe öltözött szobrok. Napsárga, vörös és zöld. Szivárványos színei a temészetnek a város szívében. Aszfalttenger közepén két napig. Süni szájtátva nézte a virágkaput, a füzéreket és csokrokat, az ősz szemet káprázattó csodáit. Öröm volt itt a téren. Öröm és káprázat. Csoda volt itt a téren. Két napig. És az év többi részében?

Ősz

Ősz. Feltartóztathatatlan, követelődző, színes, gazdag, fenséges és szomorú.Minden egyben, amiről egy Süni álmodhat. Minden érzéket elbűvölő, csodálatos. Színek, illatok, hangok. Mégis valahogy olyan fájdalmas és végzetes. Előjele valaminek, ami fagyos és hideg, színtelen és szürke. Süni elnyújtózkodott még egy kicsit a gyengülő napsütésben, hogy új erőre kapva belegázolhasson a fanyar illatú avarba. Milyen szép is az élet!