Címkék

2013. november 22., péntek

A hitről



Apa azt mondja, a hit baromság. Azt csak a könnyen befolyásolható emberek miatt találták ki, hogy a nehezen megkeresett pénzüket kicsalják valahogy. Mert az emberek ilyenek. Folyton csalnak és hazudnak, a papok meg különösen.
Erre Anya csak nevet és azt mondja Apának, hogy összekeveri a fogalmakat. A hitnek semmi köze a jóhiszeműséghez, sem a csaláshoz. Egyszerűen hinni kell valamiben, különben az ember belesavanyodik a problémáiba. A hit nem azonos a templomba járással, sem a pénzzel. A hit nem pénzkérdés, sokkal inkább szeretet kérdése.
Most meg Apa nevet, és azt mondja Anyának, hogy jövő hónapban majd egy kiló szeretetet ad neki pénz helyett, hogy abból vásároljon a boltban. Kíváncsi lesz, meddig bírja Anya azt az aszkéta életet.
Anya azt is mondta Apának, hogy hiába van pénze, ha nincs lelki békéje, elmehet a sóhivatalba, mert megbetegszik, és akkor aztán hajthatja a pénzt, legfeljebb annyit fog kapni, ami az éhenhaláshoz sok, de a megélhetéshez kevés.
Erre Apa azt mondta, hogy Anya közhelyes, és nem érti az egésznek a lényegét. Semmi köze az egészségnek és a hitnek egymáshoz.
Anya erre azt felelte, hogy látod, ez is egyfajta hit. Mégiscsak hiszel, nem igaz? Csak nem biztos, hogy boldogabb leszel tőle.

Én nem tudom, melyiküknek van igaza. Talán nem is nekem kell eldöntenem.



2013. november 18., hétfő

Útjelzők


Egész életünket végig kísérik az útjelzők.
 Apró kövek, amelyeket  sokszor csak késve veszünk észre, vagy észre sem veszünk nagy rohanásunkban, mégis meghatározzák cselekedeteinket.
Gyakran elmegyünk mellettük, talán még bele is rúgunk, néha pedig kétségbe esetten kutatunk utánuk, nem találjuk, miközben végig ott vannak a lábunk alatt.
Mindig vannak jelek. Néha jó dolgokra hívják fel a figyelmet, de van, amelyik kifejezetten gonoszkodó és rossz dolgot jelez. 
Amikor reggelente a buszra várok, elképzelem, hogy milyen nap elé nézek. Időnként megmagyarázhatatlan előérzetem van, tudom, hogy aznap történni fog valami. Sokszor még azt is meg tudom jósolni, hogy jó vagy rossz az a dolog. És nem találom a hozzájuk kapcsolódó jeleket. Aztán, amikor megtörténnek a dolgok, utólag már a jelek is értelmet nyernek. Akkor villan be az agyamba, hogy - hoppá, hiszen ott volt az orrom előtt- csak fel kellett volna vennem, magamhoz ölelni, vagy eldobni, de akkor már késő.



2013. november 13., szerda

Ősz


  



Szivárvány-sárgában érkezett
szék támlájára terítve
elázott rongyait
ködszín pongyolában kuporodott
a kandalló elé
- tálkában gesztenye, bögrében forralt bor -
-
A házak közt az út kövén
hallgatag kövér esőcseppek
járnak
delíriumtáncot.



Ült




ült rezzenéstelen
csöndes nyugalommal
arca békés
a távolba révedt
izma feszült csak
ahogy ott ült
körülötte megállt az idő


2013. november 11., hétfő

Madarak







Olyankor ott van

Olyankor ott van Isten. Akkor, amikor indulnom kell, mert valami hajt belülről, hogy menjek, siessek, mert ezer csoda vár. És én megyek. Eldugott tisztásokra, végtelen mezőkre, kopár hegyoldalakra, elhagyott bányákba, tópartra, szőlőhegyre, város forgatagába. Aztán készül több ezer kép. Jönnek egymás után sorba, sorba. Aztán egyszer csak megáll a számláló, megakad a szemem azon az egy képen, amiért érdemes volt hallgatnom Rá. Mert ő tudja. Tudja, mikor kell indulni, hova kell menni, és azt is tudja, hogy mikor kell megállni. Csak egy pillanatra. Mert olyankor ott van Isten.