Címkék

2013. április 16., kedd

Tavasz


Nem is tudom, miről írhatnék.
Talán írhatnék arról, hogy milyen soká jött meg idén a tavasz. A tudósok és a lelkes zöldek globális felmelegedésről beszélnek, és a huszonnegyedik órát emlegetik, követelik a levegőszennyezés és egyéb gázok kibocsájtásának mérséklését. A pesszimisták és a fanatisták armageddont emlegetnek, világvégét, ami ezzel az őskáosszal kezdődik. A politikusok és az elemzők iszonyú drágaságot jósolnak az őszre, persze, ha lesz ősz egyáltalán. A népi bölcsek állítják, hogy mindezt ki lehetett olvasni a galagonya izzásából és a falevelek hullásából.
Azt is tudom, hogy anyámékat olyan, teljesen hétköznapi dolgok foglalkoztatják  mint a késői metszés, vagy a borsó elvetése. Amiatt idegeskednek, hogy késik a munka, aztán majd mindent egyszerre kell elvégezni az alatt a pár nap alatt, míg meg nem jön a nyár. Mert az már szinte biztos, hogy a nyár korábban fog jönni, mint aktuális lenne.
Engem egyszerűen csak a szürkeség bosszantott, a színeket ugyanis sokkal jobban kedvelem.
Aztán végre ez is eljött. A tavasz. 


2013. április 4., csütörtök

Világbéke





Délelőtt még a Világbékéről beszéltél.
Na, jó, ez azért kicsit túlzás, de emlékszem, ahogy emelkedett hangon szónokoltál valamiféle faji és vallási egyenlőségről, meg arról, hogy a te szemedben minden ember egyforma, csupán csak annyi a dolga, hogy betartsa a számodra olyan fontos társadalmi normákat és törvényeket, eleget tegyen az elvárásaidnak. Ne lopjon, hazudjon, ne öljön embert, ne cigizzen a lépcsőházban, és pórázon sétáltassa a kutyát.