- Jó reggelt! - köszöntött mosolyogva a fiatalasszony a buszmegállóban.
- Lehetne melegebb is - feleltem és összébb húztam magamon a vékonyka kabátomat - Fázom egy kicsit. Tagnap melegem volt a vastag kabátban, most meg... De örülni kell ennek is, nem igaz?
Ennyiben maradtunk. Aztán, úgy 10 perc múlva felbukkant a busz a kanyarban.
Éppen időben, még mielőtt jégcsapok kezdtek volna gyökeret ereszteni rajtam, gondoltam, és szokásomhoz híven keresni kezdtem a bérletemet a szokott helyen. Üres.
Végigfutott rajtam egy hideg veríték hullám, és lázasan gondolkozni kezdtem, hogy is volt tegnap.
Hazafelé felszálltam a buszra. Igen, emlékszem, nagyon sokan voltak. Nem volt hely, hogy a bérletet beletegyem a táskám oldalsó zsebébe, hanem csak egy laza mozdulattal zsebre vágtam, hogy majd otthon.
Otthon aztán férjek gyöngye fogadott, hogy indul a boltba, kell-e valami? A bérlet kiment a fejemből.
Most meg itt állok, fázósan, ugyanakkor leforrázva, és nincs is kedvem felszállni a buszra, csak kijöttem kicsit levegőzni arra a negyedórácskára, és már indulok is haza. Talán egy másik alkalommal...
Szégyenszemre hazakullogtam és már csak azért sem vettem fel a meleg kabátot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése