Azt mondod, írjak arról, mi jár a fejemben, amikor egy-egy témát fényképezek. Legyen! Minden nap, ahogy hazaérek, végigjárom a kertet. Előbb csak gondolatban, aztán valóságban is. Örülök minden új hajtásnak, minden bimbónak, virágot bontott növénynek. Annyi időt töltök csak a házban, míg veszem a gépet, és már megyek is a kincseimhez.
Tegnap a fürtös gyöngyikék kerültek sorra. Igazi csodái a természetnek. Az aprócska harangok elrendezése, a színei mind kedvemre valók. Szeretem őket. Szerencsém is volt, szépen, de nem túl erősen sütött a nap, semmi nem gátolt abban, hogy néhány szép képet kattinthassak.
Először arra gondoltam, hogy fogok egy katicát - legalább húsz lakik a rozmaringomon - és megkérem szépen, legyen olyan kedves, lakja be a gyöngyikémet is, de aztán jött egy szorgos méhecske, így hagytam a katicákat. Sajnos nem a jó oldalra érkezett. Itt már árnyékot adott a kerítés, de nem keseredtem el túlságosan. Hála a technikának, sikerült egy viszonylag elfogadható portrét készítenem róla így is. Na, és mire való a képkezelő, nem igaz?
Azt még nem tudom, ma melyik virágom kápráztat el, vagy melyik katicám gondolja úgy, hogy hajlandó modellt állni, esetleg a naplemente lesz olyan, hogy érdemes lesz gépet ragadni, de biztos vagyok benne, hogy lesz téma, így hamarosan jelentkezem.
1 megjegyzés:
Szia, Zsóka!
Nekem így még jobban tetszik - igaz, magánvélemény, de szerintem egy blog csak képekkel nem több, mint egy Picasa képgaléria. Nekem abból hiányzik a bloggoló egyénisége.
A fotóid változatlanul nagyon szépek!
Megjegyzés küldése