Hétköznapi téma

Olyan jó lenne megírni a hétköznapi ember történetét.

Tudod, amelyik csak éli az életét a mai mindennapokban.

A férfiét például, aki két helyen dolgozik, hogy el tudja tartani a családját. Este aztán a tévé előtt ülve elalszik a Doktorhauson, egy doboz olcsó sörrel a kezében. Nyaralni a szőlőbe jár kapálni, meg permetezni, mert legalább tudja, hogy mit eszik a család a vasárnapi asztalnál.

Vagy a nőét, aki hajnalban kel. Elsőként adja be a gyereket az óvoda kapuján, aztán siet, mert a késést nem tűrik a munkahelyén.

Aztán persze utolsónak érkezik, a síró gyereket játszótérrel vigasztalja, pedig az fagyit enne inkább. A hinta mellett arra gondol, hogy ez alatt az idő alatt mennyi mindent végezhetne otthon, de megpróbál mosolyogni, pedig tudja, hogy ma sem lesz Doktorhaus, legfeljebb fél szemmel a vasalódeszka mellől.

A nagymamáét, aki egész évben arra vár, hogy végre szünet legyen, és láthassa az unokáit. Palacsintát süt nekik, meg lángost, és felfújható medencét vesz, meg kiskacsákat. Akinek egész évben fáj a dereka, a lába, de akkor, abban a pár hétben mindezt észre sem veszi. Csak örül, hogy fut a ház, és a szőlőt felveti a gaz.

Esetleg a diákét, aki szorgalmasan tanul, nem jár balhés társaságba. Szabadidejében olvas, táncolni jár. Minden órára felkészül, az érettségit komolyan veszi. Felveszik az egyetemre, de nem tudja, mire elvégzi, szükség lesz-e a tudására. Néha besegít a házimunkába, mert otthon lakik, nem albérletben.

 A boldog emberek regényével tele van a könyvespolc, de éppen annyi kötet van boldogtalan sorsokról is. Érdekes, a hétköznapi emberek életét nem akarja megírni senki.