Útjelzők

Egész életünket végig kísérik az útjelzők.

 Apró kövek, amelyeket  sokszor csak késve veszünk észre, vagy észre sem veszünk nagy rohanásunkban, mégis meghatározzák cselekedeteinket.

Gyakran elmegyünk mellettük, talán még bele is rúgunk, néha pedig kétségbe esetten kutatunk utánuk, nem találjuk, miközben végig ott vannak a lábunk alatt.

Mindig vannak jelek. Néha jó dolgokra hívják fel a figyelmet, de van, amelyik kifejezetten gonoszkodó és rossz dolgot jelez. 

Amikor reggelente a buszra várok, elképzelem, hogy milyen nap elé nézek. Időnként megmagyarázhatatlan előérzetem van, tudom, hogy aznap történni fog valami. Sokszor még azt is meg tudom jósolni, hogy jó vagy rossz az a dolog. És nem találom a hozzájuk kapcsolódó jeleket. Aztán, amikor megtörténnek a dolgok, utólag már a jelek is értelmet nyernek. Akkor villan be az agyamba, hogy - hoppá, hiszen ott volt az orrom előtt- csak fel kellett volna vennem, magamhoz ölelni, vagy eldobni, de akkor már késő.