A világ tetején

Hogy milyen lehet a világ tetején? 

Talán ilyen. Biztosan nem tudhatom.

A fotózásról

Apa szerint fotózni mindenki tud. Nem is kellenek hozzá olyan drága gépek, amilyeneket anya folyton néz az interneten. Elég, ha csak az ember előveszi a mobilját, megnyomja a gombot és máris kész a kép, mehet is a fészbukra. Ilyenkor anya csak mosolyog, és azt mondja, hogy azok aztán a képek, ő meg sem merné mutatni senkinek, nemhogy megossza a közösségi oldalakon.
Apa erre persze ideges lesz, mert utálja, ha anya vitatkozik vele, pláne olyan fontos kérdésben, mint a fényképezés. A fotózás apa szerint a pillanat megörökítése. Az emberi pillanatoké, amikkel nyomon lehet kísérni a sorsunk alakulását. Például azt, hogy mennyit változik a gyerek egy év alatt, milyen az új autó, meg milyen helyen volt a szálloda a nyaraláskor. A fotó dokumentum, és nem kell többet belemagyarázni, mint ami. És mint ilyen, tökéletesen elég hozzá egy egyszerű telefon is.

Anya már nem mosolyog, mert ő teljesen más véleményen van. Szerinte meg a fotózás művészet. Akár a festészet, vagy a zene – az önkifejezésnek egy formája. Azt mondja, kellenek a dokumentumfotók, de szükség van a művészi fotográfiára is. Kíváncsi lenne, hogy a National Geographic fotósainak elég-e egy mobiltelefon, vagy ne is menjünk ilyen messzire: Apa kitenné-e a nappali falára a mobiljával alkotott képet?

Azt apa is elismeri, hogy anya képei valamivel jobbak, mint az ő mobilos képei, de azt még mindig nem érti, miért kell anyának új gép, amikor a régi is csak pár éves. Meg attól is a plafonon van, hogy anya folyton kiabál az autóban menet közben: itt állj meg, nézd milyen szép az a hegyoldal, vagy levendulamező! Aztán meg, amikor vagy öt perc múlva végre megáll, akkor miért mondja anya, hogy most már nem érdekes.

Szóval nincs egyetértés fotózás frontos sem. Arra azért kíváncsi leszek, ki tesz igazságot a kérdésben.

Vigyázz a madárra

„Vigyázz a madárra,
Ha kertedbe repül,
Őrizd meg a csendet,
S el se menekül.
Bajban a világ, ha egyszer újra
messze száll. „

Nem tudom, hogy kezdődik, azt sem mi idézi meg, egyszerűen csak jön. Vannak reggelek, amikor, egy dal, egy dallam belefészkelődik a gondolataimba. Megyek az úton és visszhangzik bennem, dúdolnom kell, hogy aztán a hangulata meghatározza az egész napomat. Néha bohókás gyerekdal, máskor egy népdal töredéke, ma reggel meg ez a Révész nóta. Sokszor hallottam már különböző feldolgozásokban, tetszett is, de valahogy az értelmét sohasem kutattam. Ha hallottam, mindig összébb szorult a torkom, valami nyugtalanságot éreztem, de megfejteni sohasem akartam ezt a dalt. Egészen ma reggelig.

Már harmadszor forgott a refrénnél a lemez, amikor ráébredtem, hogy ez a madár nem egy egyszerű cinege, aki ide fészkelt a szemben lévő fára, hanem annál sokkal megfoghatatlanabb. Az igazi neve SZABADSÁG, így, csupa nagybetűvel. A gondolatok, a tettek szabadsága, a félelem nélküli világ szabadsága. Maga a béke.

Valamikor, nem is olyan távoli múltban elrepült ez a madár, és nekem megint nehéz a szívem. Egyre csak dúdolom a dalt, hátha visszajön, és fészket rak a szemközti fára, a legmagasabb torony tetejére, vagy egyszerűen az emberek szívébe.

Én már most tárt karokkal várom.

Virágfotózás

Nehéz annak az amatőr fotósnak a helyzete, aki vadvirágfotózásra adja a fejét. Igaz, hogy a virágok türelmes jószágok, nem szaladnak el, nem repülnek fel a legváratlanabb pillanatokban, nem pislantanak bele a kamerába, de ... és de mindig van.
Ha jó vadvirágfotót akar készíteni az ember, nem árt, ha beszerez egy jó túracipőt, némi kis kullancsriasztót, megfelelő fényképezőgépet, térképet, valami alkalmatosságot, amire hasalni lehet. tájékozódik az éppen nyíló virágokról és azok élőhelyeiről. Ez utóbbi nem egyszerű feladat, ugyanis a védett vadvirágok élőhelyeit hét lakat alatt őrzik, csak hasonszőrű, közeli ismerősök árulják el a lelőhelyek hollétét, titoktartási fogadalmat kérve.
Tételezzük fel, hogy tudjuk hol és mikor nyílik az a vadvirág, amit oly régóta szeretnénk lencsevégre kapni. Jöhet az utazás, a kilométeres gyaloglás, a természet megörökítendő szépségei, mert ugye útközben is ad fotózni valót rendesen, és jó, ha az útleírást követve rálelőnk fotónk témájára.
Akkor aztán jöhet a hasalás.

Van amihez teljesen le kell hasalni, mert vagy nagyon apró a téma, vagy ki szeretnénk emelni a virág szépségét. Különben is  akkor szép a virágfotó, ha homogén a háttér, a virág uralja a képet, a figyelem nem terelődik másfele.

Kis szerencsével feldobhatjuk a virágfotóinkat élettel. Jól jön egy pók, pillangó vagy akár egy kis hangya is, máris különlegesebb lesz a végeredmény.

Érdemes körüljárni a témát, nem nehéz, mert tényleg nem megy sehova, és több nézetből lefotózni ugyanazt a virágot. legjobb a kora reggeli és késő délutáni időpont, amikor lágyabbak a fények, de sokat segíthet némi kis felhő is, ha megszűri a kemény fényeket. Ha nincs makróobjektívünk, akkor használjunk minél tágabb rekeszt, hogy a hátteret jobban elmossa. Sokat segíthet egy teleobjektív is, igaz, akkor számoljunk azzal, hogy távolabbról kell a témát megfogni :-)

 Akárhogy is van, nagyszerű dolog a vadvirágok fotózása, de... tudnunk kell, hogy ritkán találunk megfelelő fogadtatásra. Persze a hozzáértők, a vadvirágbolondok tetszikelik a képeinket, de fotós oldalakon nem fogunk osztatlan sikert aratni velük. Ha eldöntöttük, hogy ezt akarjuk, kárpótol bennünket a szépség, a jó levegő és a tudat, hogy tettünk valamit ezekért a kedves növényekért.

Néha csak

Néha csak menni kell, hagyni, hogy vigyen a lábad. Még akkor is, ha meredek az út, vagy akadályokkal van tele. Akkor is, ha nem tudod, mi vár a végén, lesz-e egyáltalán vége?

Van úgy, hogy kövek között vezet, vízparti fövenyen. Megállhatsz egy pillanatra. Nézheted, mint rohan el a folyó, de te maradsz, és léphetsz tovább, jöhet a következő út.

 Olykor erdőbe vezet, Nem látni tisztán a fáktól. Pedig jó lenne haladni, de olyan rémisztő az ismeretlen. Idegen hangok, megugró vadak, félhomály. Innen is megyünk tovább.

Ha elrettent a sötétség, amikor nem tudod, hogyan tovább, gondolj arra, hogy minden út véget ér egyszer,

és a végén ott vár valami különleges, amit úgy hívnak béke.

Szarvaskút 15

Mindig is szerettem túrázni. Hosszú sétákat tenni a természetben. Hallgatni az edő hangjait, vadászni a mező szépségeire, lefényképezni a körülöttem lévő világot, de soha nem jutott eszembe, hogy mindezt időre tegyem. Azonban most a Túratárson megakadt a szemem egy felhíváson. Zirc várossá avatásának 30. évfordulója alkalmából teljesítnménytúrát szerveznek a Bakonyba. A távok 5, 10 és 15 kilóméteresek. Egy darabig csak ízlelgettem a dolgot, aztán szervezésbe kezdtem. Kinéztem a menetrendeket, térképet nyomtattam, számba vettem, mi is kellhet egy ilyen túrán. A hét közepére - hála a kedvező időjárásnak - elszántam magam. A FB-on társam is akadt egy fotóstársam személyében, aki Budapestről vállalkozott a túrára.

Ragyogó napsütésben érkeztem Zircre. Mivel Orsolya csak később érkezett, gondoltam felderítem a terepet. Megkerestem az indulási pontot, kis sétát tettem az apátság kertjében és szépen felújított belvárosban.

A felújított zirci apátság 

Apátsági udvar

Aztán beérkezett a busz, némi tanakodás és egy gyors regisztrációt követően útnak indultunk a 15 kilóméteres távon. Mivel eddig még nem találkoztunk személyesen, alaposan elbeszélgettük az időt, a térképet és a leírást is csak tessék-lássék módra olvastuk el, így pontosan az ellenkező irányba indultunk el, mint kellett volna. Persze ezt már majdnem az első, akarom mondani az utolsó ellenőrző pont közelében vettük észre. Hatalmas viháncolás közepedte fordultunk vissza, hogy újratervezzük az útvonalat. Innentől ment minden, mint a karikacsapás, egészen az első szegfűig. Idővel jól álltunk, innivaló is volt bőven, a kedvünk jó, a lábunk bírta. Csak azok a virágok ne lettek volna!

Szárba szökkent

Pihengető

Mezei szegfű

Rétek között

Terebélyes harangvirág

Mezei szegfű

Egy ideig dimbes-dombos réteken mentünk, aztán elértük az erdősebb, meredekebb részeket. A fák kellemes hűvöset tartottak, a fotótémák is másabbak lettek. 

Sárban is gázoltunk

Árnyas erdők

Kaptatók

Kanyargós utak

Hangyaboly

Kis tavacska az edő közepén

Fotogén cincér az út közepén

A harmadik ellenőrző pontot szerencsésen kihagytuk. Annyi szép, érett szamóca volt az úton, észre sem vettük a magaslest. Szomjunkat a Szarvas-kút forrásából oltottuk, Mintha hűtőből vettük volna a vizet! Nagyon jól esett. Nem sokkal később elérkeztünk az út legszebb, és legidőigényesebb részére. Egy tündértavat találtunk, amit le kellett fényképezni jobbról, balról, középről, alulról... szóval nagyon sok időt eltöltöttünk itt, de megérte!

Előlről

Alulról

Térdelve

Sorozatban

Csak úgy

Az utolsó szakaszt már tényleg lóhalálában tettük meg. A célba érkezve zsíroskenyér és tea várt bennünket és emléklapot is kaptunk.

Munka közben

Terepszemle

A buszok indulásáig volt még egy kis időnk, hogy hasznossá tegyük, és levezessük a túra fáradalmát, sétáltunk egy nagyot az arborétumban. Igazán mozgalmas nap volt, mégis azt mondom, akár holnap reggel indulnék újra :-)

Hidacska az arborétumban

Élővíz csatorna

Kanyargós 

Zirc - Arborétum

Zirc - Arborétum

Zirc - Arborétum

Zirc -Arborétum

Rá kellett jönnöm, hogy a teljesítménytúrákat nem fotósoknak találták ki, de ez nem veszi el a kedvem, biztosan indulok hasonló túrán máskor is. Túratársak jelentkezését várom! :-)