Süni és a magány

Süni időnként magányos. Néha úgy érzi magát, mint egy magányosan kikötött csónak valahol a nádas szorításában. Ringatózott a vízen, megbújt az árnyékban, de éhezte a napfényt, a társaságot. Vágyakozva gondolt testvéreire, a nagy folyó partján, akik összebújva, egymást símogatva hajtották álomra fejüket. Időnként elúszott mellette egy ladik. Vágyódva néztek egymásra olyankor, de tenni nem sokat tehettek. Csak egymásra emelték olyankor pillantásukat, és a folyó hullámaival üzentek egymásnak. Süni ilyenkor boldog volt.