Emlékszem, nyár volt, amikor
közelebb kerültünk egymáshoz. Azonnal beléd szerettem. Te biztosan nem vettél
észre, hiszen én csak egy voltam a sok közül, aki ámulva csodálta azt a
különleges arcot, amit magadból mutattál. Arra is emlékszem, hogy éppen
felébredtem, amikor megpillantottalak.
Annyira elámultam tökéletességeden, hogy
zavaromban arra gondoltam, talán még fel sem ébredtem, és amit látok az csupán
az álmom folytatása. Vagy éppenséggel ébren vagyok ugyan, de a mennyország
küszöbére értem, és csak ki kell nyújtanom a kezem, hogy örökké enyém maradjon ez
a tökéletes szépség.
Azon a napon bárányfelhők
bodrozták szelíden az eget, és fehértarajos hullámok siklottak tova a tengeren.
Ott voltál mindkettőben. Te magad voltál az ég és a tenger, te ringattad a
bárányokat az égen, a hullámokat a végtelen messzeségben. Megfestetted a sirályok
röptét, a vitorlák fehérjét, a távoli sziklák szegélyét.
Côte d'Azur – mondták, és belőlem felhasadt akkor egy sóhaj. Boldog voltam, hogy láthattalak.
Azóta is kereslek. Kereslek a katáng szirmában, az encián apró virágában, a zafír kristályában, és a Duna habjában.
Emlékszem, nyár volt, és én azóta sem feledlek
S.T.É.G.- es játék
2 megjegyzés:
Gyönyörűek a képek a különleges szerelmedről! :-)
A festett, vagy a fotózott? mindegy is, hálásan köszönöm :-)
Megjegyzés küldése