Bőrlevél

Pettyes

Dilemmák

Menjek, vagy maradjak?

Egyszer fenn ...

Jó helyen járok?

Szédülök!

A hírhozó

Lébényi katolikus templom

Méhecske kontra sárga krókusz

Rossznak lenni jó

Komolyan mondom, megüt a guta. De tényleg! Most jövök az apámtól, és ahelyett, hogy megdicsért volna, két hónap szobafogságra ítélt. Csupán csak azért, mert eljátszogattam egy kicsit azokkal a facsemetékkel ott lenn a pusztában. Kinek fájt az, hogy egy kicsit bolondoztam? Biztos a hülye húgaimnak. A bezzeg gyerekek! Úgy, de úgy utálom őket! Már a nevük is tiszta röhej. Májusi eső és nyári zápor. Ahogy ezek ketten pipiskednek, meg hízelegnek az öregnek! Soha semmi csínytevés, csak mindig jó jegyet hozni, meg dicséretet. Szánalmas!

Rossznak lenni igenis jó! Olyankor az ember erősnek érzi magát, hatalmasnak, Senki ember fia meg nem áll előttem, mindenki menekül, rohan. Én meg csak egy jót röhögök rajtuk, és kicsavarom az esernyőt a kezükből. Micsoda jó móka! Erre aztán azt mondja az apám, hogy nekem nem az a dolgom, hogy kárt tegyek a földön, hanem, hogy megtisztítsam a levegőt a pollenektől, megitassam a növényeket, meg ehhez hasonlók.

Szerintem ezek a dolgok tök unalmasak! Sokkal izgisebb hordókat dobálni, fákat csavarni ki tövestől, villanyvezetékeket szaggatni, jéggel dobálni meg az embereket, meg a vacak növényeiket. Aztán meg ott vannak azok a gyönyörűséges vitorlások. Tudjátok, milyen szépen táncolnak, ha én úgy akarom? És én miért ne akarnám úgy? Most mondjátok, hogy nincs igazam!?

Lébényi hóvirágos erdő

Bársonyos tüdőfű

Tavaszi csillagvirág

Mona

Mona vagyok.

Skizofrén. Állítólag. Szerintem kutya bajom, egyszerűen csak ketten vagyunk. Hát, tehetek én róla? Nem is értem, ez másoknak miért jelent akkora gondot. Liza a fejemben lakik, sohasem látható, csak hallható. Én szeretem. Kellemes és lágy hangja van.

Minden rendben

Apró léptekkel közeledett. Meg-megállt bizonytalanul, nézett jobbra-balra. Egy-egy ajtó előtt megtorpant, a keze szinte már a kilincset érintette, amikor mégis meggondolta magát és tovább tipegett. Szórakozottan odalépett egy virágcseréphez, az ujjaival megtapogatta a földet – mintha azt vizsgálgatná, kell-e már locsolni. Kötött kardigánja kifordítva, félregombolva lógott a vállán, lábán kacsásan klaffogott a papucs.

Amint meglátott, felragyogott a szeme, talán megismert, de ebben nem voltam biztos.

Félreléptem

Emlékszem, nyár volt. Talán július közepe. Fülledt meleg ült a városra, amit nem enyhített a napközben hirtelen lezúduló zápor sem, inkább csak még elviselhetetlenebbé tette az amúgy tikkasztó forróságot.

A homlokomról csurgott a verejték, ahogy ültem a baleseti sebészet kezelőjében. Az orvos a bokámról készült röntgenfelvételt tanulmányozta elmerülten, aztán hirtelen hozzám fordult.

- Tulajdonképpen mi történt, kisasszony?

Pannonhalma - Könyvtár

Séta a falak között