Mona

Mona vagyok.

Skizofrén. Állítólag. Szerintem kutya bajom, egyszerűen csak ketten vagyunk. Hát, tehetek én róla? Nem is értem, ez másoknak miért jelent akkora gondot. Liza a fejemben lakik, sohasem látható, csak hallható. Én szeretem. Kellemes és lágy hangja van.

Hogy miért vagyok mégis itt, az intézetben? Ez jó kérdés! Gondolhatják, hogy nem akartam én idejönni! Jah, kérem, engem hoztak! Az apám egyik nap azzal állt elő, hogy megszállt az ördög, és majd ő tesz róla, hogy kimenjen belőlem. Villogott a szeme, mint azé az ördögé, akit állítólag belőlem kellett kiűznie. Anyám csak állt ijedten, az öklét a szájába dugta, hogy ne kiabáljon, de nem tett semmit, csak nézett szánakozva.

Hiába mondtam, hogy az nem ördög, csak Liza, a barátnőm, nem hittek nekem, a fater megkötözött és félholtra vert. Az anyám aztán jobbnak látta, ha intézetbe ad a békesség kedvéért. Egy darabig nem értettem. Ilyen is van? Valaki inkább választja a brutális férjét, mint a kedves és szórakoztató gyerekét? Na, jó, azért történtek dolgok, ez kétségtelen. Liza elég nyughatatlan természet. Szereti a tüzet, a magasságot, a mélységet, de elég gyáva, így mindig engem kért meg, hogy ezt-azt megtegyek helyette. Apró dolgokat. Csak, hogy szedjük ki a halakat az akváriumból, nehogy megfulladjanak szegények, aztán meg feküdjünk ki a zebra közepére, széttárt karokkal, amikor vált a lámpa és kiabáljuk azt, hogy „angyal vagyok!”. Én persze féltem mindig, de Lizának olyan szép, meggyőző hangja van.

Nem is tudom, mióta vagyok itt. Egyik nap olyan, mint a másik. A hétfő, mint a szombat, talán csak a vasárnap más, mert olyankor süteményt kapunk. Liza szereti a süteményt. Én nem annyira, de a kedvéért megeszem. Napközben kiülünk a társalgóba. Dög unalom. Beszélgetni nem nagyon lehet. Kivel? Lizát titkolni kell, amióta a Dilidoki sokkra küldött. Az nem tett jót az egómnak. Rájöttem, ha nem beszélek Lizáról, akkor békén hagynak. Hát kell nekem a villany? Különben is a héten voltam fodrásznál! Így aztán Lizával csak éjjel beszélgetünk, meg a mosdóban, már amikor kiengednek. Kezdetben még oda is elkísértek. A WC-re. A Pali ápoló különösen figyelmes volt, ha értik mire gondolok. De aztán jöttek új lányok, és mi Lizával túl sok problémát jelentettünk.

Ahogy látom új beteg érkezett. Na, megint egy szerencsétlen flótás! Olyan kis gyámoltalan, olyan nyápic. Istenem! Mihez fog ez itt kezdeni? Néz körbe azokkal a nagy, boci szemeivel. Méri fel a terepet. Látom, a mániákus Jucika nem nagyon tetszik neki. Nem csodálom, egész nap mosómacit játszik. Reggel elkezdi mosni a rongyocskáit, és csak ebéd közben hagyja abba. Hogy nem bolondul bele! Mondtam is a Lizának, ezt nem itt kellene pihentetni a dühöngőben, hanem le kellene küldeni az alagsorba, ott moshatna kedvére reggeltől estig. Akkor legalább nem lenne  a Pali ápoló szeme előtt.

Jaj, de aranyos ez az új fiú! Hogy nézi a Bélukát. Na, ne! Ezt nem hiszem el! Odamegy hozzá!

A Bélukához még soha senki nem ment oda csak úgy! Ez a szerencsétlen meg még a nyálát is letörli! A Béluka folyton csordogáló nyálát! Beszél hozzá! A Béluka, aki öt éve egy szót sem szólt senkihez. Ezt azért mégsem hagyhatom szó nélkül.

- Ha akarja, megcsinálhatja rólam a monitorképet, ez lesz az ötödik – szólítom meg mosolyogva, de nem válaszol, csak néz rám felhúzott szemöldökkel. Hát süket ez az ember? -  Ötször fáradtam be, és hevertem ki négy klimaxot, és a Pali ápoló is leszívott belőlem néhány liter vért, éjszaka meg denevért dobott rám, ez okozta a problémát. Maga miért van itt?

- Azt hiszem…

- Ne is mondja! Elhiszem, mennyire zaklatott. Ez a politikai nyomás, ami itt van! Majd meglátja!

Dehogy látja meg! Érzem, hogy nem ért az egészből semmit, és Liza is mocorog a fejemben. Ahogy elnézem a fickót, ez is a Pali ápoló denevériskolájában fog kikötni, mint a többi hülye. Oh, bocsánat! Mentális krízisben szenvedő, pszichiátriai ápolt. Ugye, ez a helyes kifejezés?

- Bemutassam a többieket? – kérdem tőle mosolyogva. Mert a mosoly az fontos. A dilidoki is megmondta.

- Ha megtenné, megköszönném – válaszolta, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem is igazán akar bennünket megismerni. Szerintem semmi baja, csak valaki bezsuppolta ide, aztán szeretne túllenni ezen az egészen. Fura egy alak, remélem nem szatír! Bár, lehet, hogy nem is ártana, úgyis olyan langyos a társaság.

- Na, lássuk csak! Az ott a Marika. Egészséges, felnőtt nő, csak a foga fáj, de nem árulom el, hogy miért. Egészséges, nem veszélyes. Ott, a másik sarokban a Gyurika. Túlságosan sok monitor van beleépítve, köszöni a beavatkozásokat, most már menekülni szeretne, kéri a hazabocsájtását. Bár, attól tart, az intézet vezetője nem fogja engedni. De csupán csak féltékenységből és irigységből.

Ott az a csinos nő, egy tévémilliomos. Ő szerepel minden műsorban, még a Paulinában is! Most képzelje el! Csak kicsit túlzásba ment. Most az FBI- al kötött üzletet, de annak a titkát nem árulhatja el. Ő is szeretne hazamenni. Ha elfogad egy jó tanácsot, akkor ne erőszakoskodjon a szentéletű prostituálttal, aki én vagyok, mert nekem küldetésem van!

Az a főorvos, látja? Az ott, fehér köpenyben! Na, vele jó lesz vigyázni, mert ha jól diagnosztizáltam, akkor mániákus depressziós, és azok mindenre képesek.

De most már magára kell hagynom, remélem, boldogul egyedül is, mert érzem magamon az egészségesedési folyamatot, így ideje hazamennem. Viszlát!

Úr Isten! Nem is hiszem el, hogy Liza nélkül ezt így, csuklóból! Tényleg kezdek gyógyulni. Még néhány hét, és …

Nem értem én ezt az embert! Csak néz rám megrökönyödve. Egy szó nem sok, annyit sem tud szólni. Meg sem mozdul. Tulajdonképpen mit akar ez  tőlem itt, a pszichiátrián?