Esőcsepp

Jártál már erdőben esős időben? Hallgattad a fák leveleinek neszezését, amikor az esőcsepp egyik levélről a másikra szédül? Mert szédülés az, a természet ostoba játéka. Görgeti, görgeti, játszódik vele, majd egy óvatlan pillanatban magára hagyja. Legyen, aminek lennie kell, hulljon, pörögjön, folyjon, szédüljön! Mint a kibuggyanó könny örömében, vagy bánatában.

Láttad már a virágok szirmain futkározó napsugarak játékát? Kibújik, elveszik, hogy aztán máshol újra előtörjön pompásabban, kajlábban, mint azelőtt. Nincs ború, nincs árnyék, csak szépség van és játékosság, szelídség és pajkosság.

Szeretnék esőcsepp lenni. Arcokon szédülni, levél csücskén ülni, láblógatva örömkönnyekkel örülni, bánatkönnyekkel alászállni, poklok poklát járni. 

Szeretnék napsugár lenni. Mosoly szögletében ülni, szemek csillogásában fürödni, játszani, játszani, játszani. Minden esőcseppet felszárítani.