Az ágy

- Ákos! Hozzuk vissza az ágyat! – szólt Juli hirtelen.

A konyhában ültek. A férfi az asztalnál újságot olvasott, miközben szórakozottan kanalazott egy tálka elázott gabonapelyhet. Álmos volt még, hirtelen el sem jutott tudatáig a kérés, így csak megszokásból, vagy csupán csak szórakozottságból, azonnal válaszolt.

- Igen, Drágám!

- Hallottad mit mondtam? Figyelsz te rám? – emelte fel a hangját a nő. A konyhapulton ült törökülésben, két kezébe fogta a kávésbögrét, és merengve nézett ki az ablakon. Kinn éledezett a város. Emberek sittek álmosan a járdán, ki munkába, ki a reggeli péksüteményért a boltba. Egy kukásautó fékezett csikorogva, hogy aztán hangos dörrenésekkel ürítse ki a konténereket a szemközti lépcsőház előtt. A park lassan megtelt kocogókkal, kutyát sétáltatókkal. Látásból ismerte már valamennyit, hiszen itt ült a pulton minden áldott reggel, ugyanazzal a bögrével a kezében, ugyanazzal a férfivel, és annak ugyanazzal az újságjával és gabonapelyhével.

- Jaj, Juli! Persze, hogy figyelek. Azt mondtad, hogy hozzuk vissza az ágyat – válaszolta a férfi, de ahogy a szavakat kimondta, abban a szent pillanatban tényleg megvilágosodott, és ámulva folytatta – Milyen ágyat hozzunk vissza? És mi a francért? Nem te voltál annyira oda, hogy cseréljük le azt az ócska rekamiét?

- Akkor még nem tudtam, hogy az az ágy elválaszt bennünket egymástól! Hozzuk vissza, Ákos! Kérlek!

- Ne beszélj már hülyeségeket! Olyan furcsa vagy mostanában! Na, jó, kicsit tényleg mintha hullámvölgyben lennénk, de nem hiszem, hogy az a vacak ágy az oka. Most mennem kell, még elkések. Ezt a dolgot meg verd ki a fejedből. Örültem, hogy végre kényelmesen alhatok, dehogy akarok megint derékfájást! – mondta bosszúsan, aztán belevágta a kanalat a müzlis tálkába, hogy csak úgy fröccsent a tej, rá az újságra, a terítőre, de még a falra is jutott belőle.

A nő csak nézte, ahogy a kövér tejcseppek egy kicsit dacolnak a gravitációval, de aztán megadják magukat és vékony tejcsíkokat festenek a fali csempére. Nem mozdult. Minek is mozdult volna? Érezte, hogy teljesen felesleges energiapazarlás. Látnia sem kellett, mégis tudta, mi történik odaát a nappaliban, abban a kis lukban, amit ők nemes egyszerűséggel csak „nagyszobának” hívtak. A férfi most gyorsan felöltözik – öltöny, nyakkendő, frissen vasalt ing – pár perc alatt fogat mos, aztán keresi a kulcsát - mindig keresi, sohasem teszi kétszer ugyanarra a helyre – veszi a laptopot, beviharzik a konyhába, hogy egy futó csókot leheljen a nő szájára, aztán már csak az ajtócsapódás hallatszik. A sietség hangjai.  Aztán a csend.  Éppen megmozdult volna, amikor a kulcs megcsörrent a zárban, és a konyhaajtón bedugta a férfi a fejét.

- Ugye nem felejtetted el, hogy ma vár a Szabi tizenegykor? Ne késs, ha lehet, mert később műtétje lesz! – aztán már ott sem volt.

A nő csak nézett ki az ablakon. Egy kócos kutyát figyelt, kergetőzött egy copfos kislánnyal a zöld fűben. Egy darabig szaladgáltak, aztán a lány földre teperte a kutyát, aki hagyta, hogy a kis bestia tegyen vele, amit akar, aztán maga is mellé telepedett nagy boldogan.

Ez a reggel mégis más, mint a többi. Mára a nő szabadságot vett ki.