Harmincöt sor

Harmincöt sor. Azt mondják, ennyit kell csak írni naponta és máris Márai nyomában járhatunk. Csak harmincöt sor, és kitartó munkánk gyümölcse lehet egy novella, egy regény, egy mese, vers, vagy akármi, amit olvasni lehet. Én még csak a harmadiknál tartok, azt is jó nagy betűkkel írom, és már is aggódom, hogy mi lesz ebből? Miről lehet harmincöt sort írni? Pláne naponta.

Mennyi ideig tart leírni harmincöt sort? Egy fél óra? Persze, ha nem kell a szavakon gondolkodni, rövidebb idő is elég, de ha mindent az adott pillanatban kell kitalálni, akár egy óra is lehet. Most megakadtam. Lesz ez másfél is.

Írjak arról, mit olvasok éppen? Érdekel ez valakit? Például te, igen, te ott a másik oldalon, szeretnéd-e figyelemmel kísérni a véleményemet egy-egy dologról? Akarod-e tudni mire gondolok, amikor pötyögtetem a billentyűket, hogy teljenek a sorok és meglegyen az a harmincöt sor végre valahára?

Még mindig csak tizenkettő. Lassú játék. Pedig mennék már képeket nézni, beszélgetni ismerős ismeretlenekkel itt az interneten, ha nem lenne annyira fontos nekem ez a harmincöt sor. Tényleg! Vajon az árva, félsorok is számítanak?

Újabban megint olvasok a buszon. Egy ideig nem tettem. Leszoktam róla. Valahogy zavart, hogy nézik, mit csinálok. De az ablakon kibámulni meg unalmas, beszélgetni sem mindig lehet. Olyan is van, hogy nincs is kedvem beszélgetni. Ha csak kinyitom a könyvet és úgy csinálok, mintha, akkor senki nem akar velem szóba elegyedni. Ez jó is tud lenni.

A könyvek egy másik világba röpítenek.  Tényleg! Régen, amikor a földi halandó nem olvashatott, amikor nem volt még könyvnyomtatás, nem volt még okostelefon, meg iPod, mit csináltak az emberek a buszon? Hülye vagyok! Akkor még busz sem volt. Vagy volt busz, de az emberek verbálisan kommunikáltak egymással. Most már szinte csak emailben, Facebookon, esetleg Skypon, de az már letűnőben van. Ha így folytatódik, még ebédre is gépen keresztül kell meghívnom a családtagjaimat. A recepteket már úgyis a netről szerzem be.

Huszonhét. Lassan szaporodnak a sorok. Hogy fog ez menni napról napra? Pedig mennie kellene. Már teljesen kijöttem a gyakorlatból. Lassan egy éve nem írtam semmit. Mondogattam, hogy most rakódnak bennem a betűk, hogy majd utat törjenek maguknak, de sajnos maguktól nem akarózik nekik. Talán kifogytam a szavakból? Az nem lehet. Egy sereg történet jár a fejemben. Ha nem lennék ilyen lusta! Vagy ez nem is lustaság. Egyszerűen csak az elcsendesedés ideje. A virágok és bogarak ideje, a színek és képek ideje. A szem ideje. Talán egyszer újra eljön a szavak ideje is.

Na, ugye. Nem is volt ez olyan nehéz. Holnap már sokkal simábban fog menni a következő harmincöt sor.